Nem akar berendezést vásárolni, hogy használja vagy kipróbálja szolgáltatásunkat? Kétségtelenül a legegyszerűbb és leginkább költséghatékony VoIP megoldás, ha számítógépére feltelepít egy telefonszoftvert. Előnye, hogy regisztráció után azonnal bonyolíthat hívásokat, azonban hátránya, hogy csak akkor működik, ha be van kapcsolva számítógépe – így a hívások fogadása is erre az időszakra korlátozódik. Töltse fel egyenlegét és telefonáljon a világ bármely országába a regisztrációt követően akár 2 perc múlva! A szolgáltatásunk használatához szükséges telefonszoftverek valamelyike oldalunkról is letölthető, de bármilyen SIP képes programmal igénybe vehető az Ephone szolgáltatása.
Néhány közkedvelt szoftver bemutatása
Counterpath X-lite
Az x-lite egy könnyen használható, nagyon egyszerűen konfigurálható telefonszoftver. Kitűnő hangminősége miatt az egyik legnépszerűbb program. Kitűnően együttműködik az Ephone SIP szervereivel, így aki sokat tartózkodik számítógép előtt, annak ez a program egy nagyon jó választás lesz. Az alapprogram egy időben egy hívás bonyolítására alkalmas, de eközben képes fogadni a beérkező hívásokat is, így beszélgetés közben látható, ha esetleg fontos hívás érkezik.
Szoftversajátosságok:
Az X-Lite letöltése:
Az X-Lite telefonszoftver beállítása >>>
Express Talk
Az Express Talk telefonszoftvert leginkább azon felhasználóknak ajánljuk, akik sokat telefonálnak. A fentebb már bemutatott x-lite szoftvernél ez sokkal összetettebb program, nagyon sok extra funkcióval. Erről a szoftverről bátran állíthatjuk, hogy a legtöbb igényt kielégíti egy otthoni, vagy üzleti felhasználás során. Egyaránt működik Windows, Machintos, Linux operációs rendszereken, de mobil eszközökre is feltelepíthető. A PocketPc verzióval minden adatot és telefonszámot magával vihet, így a mobil felhasználás nem jár kompromisszumokkal. Minden Express Talk felhasználó ingyenesen hívhatja egymást az Ephone hálózatától függetlenül is, miközben az Ephone irányából folyamatosan elérhető marad.
A szoftver alapesetben ingyenesen letölthető, de a próbaidőszakot követően az üzleti funkciók, csak a licenc megvásárlásával érhetők el.
Szoftversajátosságok:
Az üzleti verzió extra funkciói.
Az Express Talk letöltése:
Az Express Talk telefonszoftver beállítása >>>
Használja hagyományos telefonját VoIP telefonálásra, így nem kell a számítógépet állandóan bekapcsolva tartani, hisz a telefonáláshoz az nem is szükséges. Használja telefonját úgy, ahogy azt idáig is tette, csak sokkal olcsóbban. Ahhoz, hogy VoIP hálózatban tudja használni telefonját, vásárolnia kell egy úgynevezett ATA egységet. Ez az egység arra szolgál, hogy az internet hálózatot összekapcsolja a telefonkészülékkel, vagy egy telefonközponttal. Az ATA egységnek előre meg kell adni az összes beállítást, amivel hálózatunkhoz tud csatlakozni, ezt követően azonnal telefonálhat. A legegyszerűbb ATA egységen minimum 2 db csatlakozót talál. Az egyik egy RJ45 porton csatlakoztatható aljzat, ide kell csatlakoztatni az internetet, (LAN), a másik egy RJ11 porton csatlakoztatható telefonaljzat, ide kell bedugni a telefonkészüléket. (Phone) Készülékajánlónkban itt tekinthetők meg az Ephone által támogatott adapterek.
Ilyen ATA egység (másnéven VoIP Gateway) például a Linksys PAP2T adapter is. Ez az eszköz nem rendelkezik router funkcióval, az internetre közvetlenül kell csatlakoztatni. Amennyiben számítógépét és az IP telefóniát párhuzamosan kívánja használni, e mellé be kell szerezni egy routert, vagy olyan gatewayt kell választani, amely rendelkezik router funkcióval. Vásárlás előtt mindeképpen győződjön meg arról, hogy milyen módon csatlakozik az otthoni vagy irodai internethez.

ATA egység analóg telefonkészülékkel
Az ATA egységnek létezik olyan típusa is, amely router funkcióval van ellátva. Ilyen készülék pl. a Linksys SPA2102. Ekkor külön található egy WAN és egy LAN port a készüléken. A WAN porthoz kell csatlakoztatni az internetet, a LAN porthoz a helyi hálózatot, vagy egy számítógépet. Ezek a típusok általában rendelkeznek QoS-sel, aminek lényege, hogy a hang forgalmat előnyben részesítik az egyéb internet forgalommal szemben. Általában ekkor nem fordulhat elő, hogy megakadjanak a hangcsomagok. ha valaki épp a hálózatban nagy sebességgel tölt le. A hangcsomagok mindig prioritást élveznek. Az ilyen router/VoIP gateway eszközök egy vagy két telefonkészüléket képesek kiszolgálni.

ATA egység router funkcióval, két telefonkészülékkel
Az ATA egység csúcsmodellje, ha a router funkció és a több-készülékes kiszolgálás mellett képes a hagyományos telefonvonalak fogadására is az eszköz. (Linksys SPA3102.) Mire is jó ez? Ha például meglévő hagyományos telefonvonalát nem tudja felmondani szolgáltatójánál, mert azon jön az ADSL, akkor Önnek ilyen ATA egység kell. E variáció esetén, a régi telefonvonalon beérkező hívások átmennek az ATA egységen, a készülék csörögni kezd, a beszélgetés felépül és korlátlan ideig folytatható. Kimenő hívás esetén az előre beállított ATA nem a hagyományos telefonvonal fele irányítja a hívásokat, hanem ez Ephone hálózata fele, ahol sokkal kedvezőbbek a percdíjak. Több készülékes ATA esetén a készülékekről párhuzamosan is indíthatók hívások, illetve ha az egyik használatban van, a másik fogadja bejövő hívásaid. Otthoni és kis irodai kommunikációhoz nagyon jó megoldás.

ATA egység router funkcióval, LAN, WAN porttal, PSTN csatlakozással
Ha telefonhálózat fejlesztésben gondolkodik, vagy egy kisiroda részére csak néhány telefonkészüléket vásárolna, a VoIP telefonkészülék (IP telefon) a legjobb megoldás. Kétségtelen előnye az ATA egységekkel szemben, hogy jobb hangminőség érhető el vele, valamint számos olyan szolgáltatás igénybe vehető, amely hagyományos készülékekkel nem. Ilyen pl. a hívószámkijelzés is. IP telefon használata mellett nem kell feleslegesen telefonhálózatot kiépíteni, kisebb rendszereknél még telefonközpontra sincs szükség. A VoIP telefonkészülékek többsége tetszetős küllemű, igazi ékessége az íróasztalnak.

Internetre csatlakoztatott IP telefon
Tegnap kaptuk meg első VoIP telefonszámlánkat, és nem érte el a 2.000,- Ft-t, pedig előtte 8.000 - 10.000,- Ft volt minden hónapban a számlánk.
Nekünk nagyon megérte áttérnünk IP telefonra, mert a számhordozás díjával együtt, ami egyszeri költséget jelentett, már az első hónapban megtérült a váltás!
Miért is nem váltottunk előbb?!
D. Tamás
Azért váltottunk VoIP Telefonra, mert jóval költséghatékonyabb, mint a hagyományos megoldások. Nincs előfizetési díj, nincs kapcsolási díj és messze legjobbak a percdíjak, amit ráadásul másodperc alapon számolnak.
Vonzó volt számunkra továbbá az ingyenes hivásrészletezés és az adminisztárciós felület nyújtotta statisztikai lehetőségek.
Erste Leasing, Kecskemét
Tetszik benne, hogy földrajzi körzeten belül egy esetleges telephely váltáskor semmilyen költséggel nem jár a telefonok áttelepítése.
Karcza G. Tamás